A jelentés szerint a második robbanás középütt történt: mindenkit megölt a fedélzeten és ezernyi darabra szakította a gépet. Nemcsak a hangfelvétel bizonyítja ezt, de az is, hogy ennél a pontnál mindenfelé testrészek szóródtak. Ehhez kapcsolódik az, hogy az emberi maradványok harmada megégett, holott a lezuhanást követően nem volt kiterjedt tűz. A parlamenti jelentés azt is fontos bizonyítékként említi, hogy a gép egyik ajtaja emberi testrészekkel együtt mélyen a földbe fúródott, ám ilyen erőt megállapításuk szerint csak robbanás idézhetett elő.
Legfőbb bizonyságként a jelentés azt említette, hogy lengyel és NATO-laboratóriumok
háromféle robbanószer maradványait mutatták ki a gép bal szárnyán.
Nyilván ezt is nehéz megítélni egy felszólalás alapján.
Az viszont bizonyos, hogy a lengyel-orosz megbékélés esélye, ami a tragédia utáni első hónapokban kézzel fogható volt, mára elenyészett. Nem kis részben persze az orosz fél hibája miatt. Maciej Szymanowski, a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója alig néhány hónapja beszélt erről a magyar sajtóban, s akkor az újságíró felvetette, hogy az orosz fél hányszor és miképp gátolta a lengyel vizsgálatokat.
A magyar szál
Időközben feltűnt az ügyben egy magyar szál is. Elöljáróban annyit, hogy társadalmunkat ugyan megrázta a katasztrófa híre, de a magyar művészetben nem vetett különösebb hullámokat. Spiró György Messiások című regényének lengyel színpadi változata talán az egyetlen kivétel. Nánay Fanni írt róla a színház.net oldalán A romantikus paradigma nem ért véget címmel.
Nánay alapvetése szerint „bár az előadás erőteljesen hivatkozik […] a máig élő messianizmusra, továbbá rengeteg benne a lengyel jelenre és a lengyel történelemre történő utalás, az alapvető kérdésfelvetések, problémák mégis egy általánosabb kontextusra rezonálnak:a jelenlegi autoriter, antidemokratikus politikai rendszerekre.”
Hogy teljesen érthető legyen a gondolat, érdemes idézni, hogyan fakad ki egy szereplő. „Saját jövőt akarok, normális iskolába akarom járatni a gyerekeimet, azt akarom, hogy lehessen abortuszom, azt akarom, hogy vásárolhassak vasárnap, azt akarom, hogy szívhassak füvet, azt akarom, hogy ne kelljen hinnem abban a fickóban az égben, azt akarom, hogy ne kelljen hazugságokat hallgatnom.” Ezek természetesen nem a fél évszádos orosz uralom ellen felkelt, majd külföldre menekült 1831-es nagy emigráció valamely tagjának, a Czartoryski hercegeknek, Chopinnek, Mickiewicznek, Bemnek és ötezer másiknak a gondolatai, hanem aktuális, szerzői üzenetek.
Kérdés, hogy mindennek mi köze Szmolenszkhez. Spiró, alkotótársai és a darab körüli kísérőeseményekbe bekapcsolódó Adam Michnik úgy látja, hogy
a lengyel politikában ismét megfigyelhető a messianizmus,
a vallásos küldetéstudat. „Jarosław Kaczyński egyrészt (nem egyedüliként a régióban) a kereszténység bástyájaként tünteti fel nemzetét a menekültek, bevándorlók »fenyegetésével« szemben, másrészt pedig a mai napig összeesküvésként, sőt, valamiféle természetfeletti erőket megmozgató (a gravitációt manipuláló) konspirációként értelmezi az ikertestvére halálát okozó 2010-es szmolenszki repülőbalesetet” – írja Nánay, de hasonló megfogalmazásokkal magyar és lengyel alkotmánytani dolgozatokban is találkozni, lényegük, hogy jogi logika és tételek nélkül ideológiai állításokat tesznek. Azaz Szmolenszk itt már nem nemzeti tragédia, nem egyetemes, hanem egy őrült vallásos hit és politika oka, s indoka.
A tragédia óta 11 év telt, de máig nincs rá mindenki által elfogadott magyarázat, és máig mélyen megosztja Lengyelországot. A halottak békében nyugszanak, az élők nem nyugodhatnak.